2012. május 9.

Fight! - Első rész

Chris a pultra könyökölve felnézett az ajtó fölött lógó órára. 5 perc múlva egy. Felkapta a rongyot maga mellől.
- Záróra,fiúk,pápá!
Kihessegette a maradék csaprészeg vendéget és mint az elmúlt évben már annyiszor,figyelmen kívül hagyta az ajánlatokat és a füttyögetéseket. Sok időbe telt fegyelmet tanulnia,de szüksége volt a munkára. Nem verhette be mindenki orrát.
Átfordította a táblát és az időponthoz képest fürgén lesöpörte a szemetet az asztalokról,felhajigálta a székeket,majd nagy vonalakban felmosott és elmosta a poharakat. Végül a kasszából az irodai széfbe tette az aznapi bevételt. Fél kettőkor lépett ki az ajtón,bezárta,majd lehúzta a rácsot is,amit három helyen kellett lakattal rögzíteni. Egy szusszanásnyi időre fellesett az égre,de csalódnia kellett. Egy csepp eső sem akart esni.
Kibújt a cipőjéből és folytatta éjszakai rituáléját : fél óra gyaloglás hazáig. Már elég rég óta tette meg ugyanazt az utat mindig ugyanabban az időben,hogy elegen ismerjék a környéken ahhoz,hogy békén hagyják,de azért gyors,hosszú léptekkel haladt. Itt,Caldwellben nőtt fel és tisztában volt a helyi viszonyokkal. Állandó volt a pénzhiány és valaki mindig bekattan arra a szintre,hogy egyetlen dollárért is késeljen. Nem akart ő lenni a következő,aki órákig fekszik egy sikátorban a hasából kiálló bicskával,hogy reggelre elvérezzen.
Mállott a vakolat az épületről,ahová belépett. 5 emeletre 15 lakást suvasztottak be,úgyhogy nem csak vizesek,de még kicsik is voltak. De legalább volt tető a fejük felett és azért nem mindegy. Inkább ez,mint a kukák. Chris egyenesen a postaládákhoz lépett és kivette a kupacot. Egyik kezében a levelekkel,másikban a cipőivel egyre fáradtabb tempóban indult meg a jobb napokat látott lépcsőn,fel egyenesen a harmadikra. A legtöbb lakásban már és még csend honolt. A lány semmi zajt nem csapott,a szomszéd ajtó mégis abban a pillanatban kinyílt,hogy csupasz lábai elhagyták a lépcsőfokokat.
- Csókolom,Aisha néni!
- Kerestek a délután,épphogy csak elmentél.
- Kicsoda?
- Hát én azt nem tudom,bogaram. Egy fess fiatalember,mondta is hogy megvár,de mondtam én neki,hogy csak hajnalban érsz vissza. Nem hitte el,egy darabig álldogált itt,de aztán elment.
- Mit takar az a fess fiatalember,Aisha néni? - vonta össze a szemöldökét. A legtöbb srác,akit ismert,nem éppen a fess szóval jellemezhetők. És őt egyébként sem szokták idehaza keresni.
- Talán olyan 30 körüli jómódú férfi,drága ruhái voltak. Jegygyűrűt is viselt.
Ki a franc az? A banktól? Áh,azok semmi esetre sem jönnek ki ide. A zsaruk meg utána jöttek volna.
- Bár ha jobban belegondolok - folytatta a néni. - Igen,igen... eléggé hasonlított a bátyádra,bogaram.
Chris szemöldöke a hajáig szaladt. Elég sokan hasonlítottak a bátyjára.
- Na jó,hagyjuk,ha fontos,majd még keres - vont vállat. - Hosszú volt a nap,maga is jobban tenné,ha még visszafeküdne aludni.
A szavainak nyomatékot adott,hogy épp elásította magát. Előkotorta a kulcsot,majd az ajtóhoz lépett.
- Anyád nem rég jött meg. Hozott is magával valakit.
Chris felsóhajtott. Igazán remek!
- Jó éjt,Aisha néni!
- Neked is,bogaram!
Magabiztosan viharzott be egyenesen a nappaliba. Anyja a kanapén enyelgett egy vadidegen pasassal,az asztalon olcsó bor.
- Khm!
A pasas felnézett és elvigyorodott.
- Gyere te is nyuszika,van hely bőven - röhögött.
- Na húzz a picsába,öregem! - jegyezte meg. - Mielőtt én teszlek ki! - mutatott az ajtó irányába.
Bev kikászálódott a pasas alól,majd kapaszkodva felhúzta magát. De még azelőtt visszazuhant a kanapéra,hogy teljesen állt volna. A két részegből kitört a röhögés. Chris nem bírta tovább türtőztetni magát. Fáradt volt és ma már épp eléggé felhúzták munka közben. Odalépett a pasashoz,megragadta a pólóját és elkezdte kifele cibálni,de az elzuhant a padlón. Chris mellé térdelt,mire abból újabb ordenáré röhögés tört fel. Egyáltalán nem bánta,amit a lány akart... Csak Chris nem azt akarta,amire ő gondolt.
Belemarkolt a férfiasságába.
- Most azonnal elhúzod innen a beled,vagy teszek róla,hogy többé ne akarj dugni!
- Hmm,na gyere,cica!
Chris fordított egyet a csuklóján.
- Tűnés! - Újabbat fordított.
- Oké,oké,megyek már - nyüszített fel a pasas. Amint a lány elengedte,kétrét görnyedve kapkodott levegő után. 
Chris elkezdett visszafele számolni. A pasas minden erejét összeszedve kikecmergett a lakásból,ő pedig elégedetten bezárta az ajtót. Egy gonddal kevesebb. De hogy a francba szed az anyja össze mindig ilyen hülye barmokat?
Mire visszatért a nappaliba,Bev már a kanapén hortyogott. Lecibálta róla a cipőt,elfektette és ráterített egy plédet. A bort kivitte a konyhába és töltött magának egy pohárral. Kegyetlen íze volt,de ez nem volt újdonság. Mindig is a rossz minőségű bor volt csak olcsó. Tele engedte a kádat forró vízzel és szórt bele egy keveset abból a fürdősóból,amit még karácsonyra kapott az anyjától. A leveleket odakészítette a kád mellé,majd levetkőzött és végre elmerülhetett a levendulás fürdőben. Egész nap csak erre vágyott. A tikkasztó hőségben jól esett az a gyors zuhany,amit a két műszak között vett. De már szüksége volt pár perc nyugalomra.
Rágyújtott egy cigire,közben pedig kibontogatta a küldeményeket. Újabb számlák érkeztek. És egy fizetési felszólítás. Meg két idézés is. Hurrá! Ezekre vágyott egész héten! Eleget keresett ahhoz,hogy a számlákat fizetni tudják,de úgy tűnik,drága jó édesanyja valahogy nem jutott el a törlesztéssel a bankig. A saját kis fizetését egy az egyben elissza,de legalább az övéhez ne nyúlna! A többi meg... újabb remek napok a bíróságon. Mindegyik kocsmai verekedés 10 napon túl gyógyult pereskedő sérültekkel. Az egyetlen józan szemtanúként mindig behívják.
Chris a vasárnapnak hála végre nem 4 órát aludhatott csak. Imádta a vasárnapokat. Végre kipihenheti magát és semmi dolga egész nap. Vagyis de. Este azért megy dolgozni. A kocsmáknak vasárnap sincs szünnap.
Olyan mélyen aludt,hogy először meg sem hallotta,hogy kopognak. De a látogató kitartó volt. Kop-kop-kop. Egyre hangosabban. Chris félálomban emelte fel a fejét a párnáról. Kop-kop-kop. Kikászálódott az ágyból.
- Megyek már! Nem kell kiszedni az ajtót a helyéről! - üvöltötte ki a nappalin át. A dörömbölés abbamaradt. - Na azért - morogta az orra alatt.
Amíg elcsoszogott a bejáratig,megleste mennyi az idő. Délelőtt tizenegy. Vasárnap délben ki a frász nem bír nyugton maradni a seggén? Kinyitotta az ajtót,de az ajtóláncot a helyén hagyta. A résen át kikukucskált.
- Segíthetek?
- Christabell? - kérdezett vissza a férfi.
- Ki maga?
Chris meglepődött. Senki nem hívta soha a teljes nevén.
- Stephen vagyok. Stephen Morgan.

1 megjegyzés:

  1. Hűű fiam ezt odatetted rendesen O.O már nagyon várom a folytatást (H)(Y):D
    valahogy képes vagyok már az első pillanattól kezdve azonosulni Chris-szel...
    puszi ♥(:

    VálaszTörlés