Chris remegve bámulta az ajtót. Amint felfogta,hogy kicsoda a
férfi,rácsapta. Ennek vagy tíz perce. Most azon gondolkodott,hogy
kinyissa-e.
Sosem gondolta,hogy valaha is hallana róla. Most meg itt állt a lakásuk
előtt. Vajon miért jött vissza? Mit akarhat több,mint tizenöt év után?
Bizonyára nem az apai szeretete irányította ide. De akkor mi? Vajon mire
lehet szüksége,amit a nyomornegyedben akar megszerezni? Üzletek? Drog?
Á,ez hülyeség! Stephen Morgan elég gazdag ahhoz,hogy ne kelljen
Caldwellben időznie. De őket miért kereste meg?
A keze a kilincs felé közelített. Reszketve újra maga mellé ejtette.
Megpróbált nyugalmat erőszakolni magára. Kezei ütemesen szorultak ökölbe
és lazultak el. Lehunyta a szemét,s nem kellett sokáig várnia a
hatásra. A remegés alább hagyott,már csak a dühe maradt. Azzal meg már
meg tud birkózni. Többnyire. És ha nem,akkor is mi van? Maximum Stephen megismerkedhet az öklével.
Hű,lehet hamarosan el kellene látogatnia a terembe. Túl sok a stressz mostanában és kevés a levezetés.
Lehúzta az ajtóról a láncot,majd óvatosan lenyomta a kilincset. Még vett egy utolsó nagy levegőt - mintha legalábbis mindjárt belecsobbanna a mély vízbe - ,aztán kitárta az ajtót.
A férfi a kitartók típusába tartozhatott,mert még mindig a lakás előtt strázsált. Túlságosan kirívó volt a környezetből márkás ruházatával és az őt körbelengő arcszesz szagával,mégis úgy ácsorgott egy menten összeomló sivár házban Caldwell közepén,mintha mindig is ezt tette volna. Nem félt. Nem kapkodta a tekintetét tolvajok és gyilkosok után kutatva és nem toporgott,hogy csak hadd lépjen már le innét. Furcsa. Különös. Majdhogynem teljesen abszurd.
- Christabell,ugye? - puhatolódzott óvatosan a férfi,mégis bombarobbanásnak hatott a hangja az eddigi síri csöndhöz képest.
- Miért jött ide?
- Én kérdeztem előbb.
A lány felsóhajtott és egy lekezelő pillantást lövellt a látogatóra. - Csak simán Chris. Mit keres itt?
- Chris... Ez olyan fiús. Miért nem használod a teljes neved? Sokkal elegánsabb,mint az,hogy csak simán Chris.
- Cseszettül semmi köze hozzá,hogy hogyan hívnak. Én válaszoltam a maga kérdésére,most maga az enyémre. Mi a bánatos francokért jött ide?
Stephen hátrébb lépett a lány villámló tekintete elől. Nem semmi teljesítmény két perc alatt a plafonig húzni. Bár kétség kívül Stephen Morgan nem azaz ember,akivel Chris túlságosan elnéző és türelmes lenne.
- Én csak... - A férfi megakadt a mondandójában. Annyiszor elképzelte már,hogy hogyan is lesz ez. De élőben teljesen más,mint amire számított. A lánya felnőtt nő. És láthatólag utálja. Beverly sem lehet már a régi,ha egyszer Caldwellig süllyedt az életszínvonala. A fia... A bánat sem tudja. Lehet,hogy ő is teljes szívéből gyűlöli,hiszen ő jobban emlékezhet a régi életükre,mint Christabell. Ő még olyan pici volt. - Hónapok óta kereslek titeket.
- Hónapok? Ez most komoly? Úgy mondta,mintha a világ leghosszabb ideje lenne. És az azelőtti 17 évben mit csinált?
Stephen dühödt ordításra számított,amint Chris kinyitotta a száját. De most teljesen leblokkolt a meglepettségtől... és a félelemtől. A hangnem,amit a lány megütött,szinte érzelemmentes síkon volt. Nem volt benne sem harag,sem fájdalom,sem hiány. Csupán hidegség és metsző gúny. Nagyot nyelt.
- Csak... Gondoltam... Mikor megtudtam,hogy itt éltek,én...
- Maga mi? - Chris összefonta maga előtt a kezeit,hogy higgadt maradjon,de ami kikívánkozott,azt ki is mondta. - Talán segíteni akar szegény kis volt családjának,akiket otthagyott egy nyikkanás nélkül? Nem tud segíteni és kárt már épp eleget okozott! Ne bolygassa a múltat!
Chris minden egyes szót kihangsúlyozott,hogy Stephen felfogja és eltűnjön a balfenéken. De úgy látszik,vagy megtalálta,hogy kitől örökölte a makacsságát,vagy a férfinak nehéz a felfogóképessége.
- És a többiek? Bev? Masonnel is szeretnék találkozni.
A bátyja neve hallatán Chris agyát ellepte az a bizonyos ködös gyűlölet,ami csak azt engedi látni,akiből a szart is ki kéne verni. Egy ragadozó macska veszélyes kecsességével lépett előbbre,s arcát Stephenébe tolta.
- Takarodjon innen,de nagyon gyorsan!
Széttagolt minden szót. A baljós él a hangjában a férfit hátrálásra kényszerítették.
- Meg ne lássam a környéken még egyszer! Különben elbúcsúzhat a csinos kis pofikájától! Világos?!
Stephen újabbat taposott maga mögé. De nem válaszolt. Nem jött ki hang a torkán. Ez nem az ő kislánya. Ez a nő itt előtte nem lehetett az édes kis Christabell,aki balerinának készült!
Chris elveszítette az önuralmát,mikor a férfi csak bámult rá válaszadás helyett. - Tűnjön el,de kurva gyorsan! Tűnés,tűnés,tűnés! Takarodjon innen!
A lány már egyáltalán nem figyelt magára. Üvöltött,míg Stephen Morgan - remélhetőleg véglegesen - kámforrá nem vált. Mikor becsapta maga mögött a lakásajtót,még látta Aisha nénit leselkedni a sajátja mögül. Hurrá! Sosem akarta,hogy a nő,aki a nagymamája volt mikor szüksége volt rá,lássa ennyire kikelni önmagából.
Úgy vánszorgott be a nappaliba,mint egy 80 éves,majd erőtlenül lehuppant a kanapéra. Fizikailag egy fiatal,erős lány volt,aki látszólag minden különösebb következmény nélkül bírta a napi 16 óra munkát. De belül úgy érezte magát,mintha egy a 90 és a halál közt lévő nő lenne. Egy ideg- és érzelmi roncs.
Bev horkolása kihallatszott a szobájából. Ezek szerint az éjszaka valahogy bekecmergett a helyére.
Chris hatalmas csattanásra kapta fel a fejét. Könnyen megtalálta a hang forrását. Vele szemközt a fali polc adta meg magát a gravitációnak. És magával rántotta a vakolat egy részét is. Felsóhajtott. Még valami mára?!
